Megtanulni élni
Kántor Péter költői estje a Cziffra Központban
2017-01-20

Rendhagyó költői est részese lehetett, aki karácsony hetében ellátogatott a Cziffra Központba, hogy személyesen találkozhasson Kántor Péter költővel, az ő tolmácsolásában hallhassa verseit, és a beszélgetést vezető Szalagyi Csilla kérdéseinek segítségével megismerhesse gondolatait.

Több mint negyven éve, hogy a József Attila és Babérkoszorú-díjas Kántor Péter első verseskötete Kavics címmel napvilágot látott. A három éve Artisjus Irodalmi Nagydíjjal is kitüntetett, tizennégy kötetes költő 2016-ban azonban új oldaláról is bemutatkozott: a Magvető kiadásában megjelent az Egy kötéltáncos feljegyzéseiből című, tárcákat tartalmazó kötete. Ahogy Kántor Péter az irodalmi esten fogalmazott: ideje volt már kipróbálnia a prózát, a rövidprózát. Kíváncsi volt, vajon nagyobb szabadság-e prózában fogalmazni, és arra is, hogyan hat az egész vissza a versre.

– Írásaiban sokszor foglalkozik a közélettel. Miért?

– Vannak időszakok, amikor gyakrabban, máskor ritkábban. Azt szokták mondani, és nem is alaptalanul, hogy egy lírikus legfőbb hőse mindig önmaga. De gondoljon csak Adyra, akiben megfért a lírikus a publicistával is. Versben talán nehezebb közéleti témákat érinteni, de egyáltalán nem lehetetlen. Nekem pedig, ez nyilván alkati sajátosság, valóban több olyan versem is van, ahol keverednek közéleti és magánéleti dolgok. Úgy látszik, nem közömbös nekem, milyen világban élek.

– Hogyan születnek meg a versei? 

– Ha lehetne, legszívesebben mindennap írnék egy remek verset, de hát ez sajnos nem megy. Olyan vagyok, mint egy horgász, aki vár a halra. Csak én nem ülök egy stégen, hanem jövök-megyek, teszek-veszek, egyáltalán: próbálom „normálisan” elütni az időt, egészen addig, amíg nem érzem azt, hogy „kapás” van. Akkor már csak a halra koncentrálok, vagyis a versre. Valószínűleg a jövés-menések is beszámítanak az előkészületekbe, meg a tevés-vevés is, de hogy pontosan hogyan történik mindez, azt nem tudom.

Ritka eset, hogy egyből készen megszületik a vers a fejemben, és nekem csak le kell írnom. Általában ennél többre van szükségem: meg kell fogalmaznom azt, amit csak sejtek, elképzelek, elgondolok, ami foglalkoztat, de amit nem látok egészen tisztán addig, amíg meg nem írtam.

– Előfordul, hogy valamelyik korábbi versével ma már nem szívesen vállal közösséget?

– Úgy érti, hogy vállalom-e az összes valaha írt versemet? Van olyan versem, amiről utólag azt gondolom, nem lett volna muszáj megírni. Nyilván nem mindegyik vers áll egyformán közel hozzám. De a többségükről úgy érzem, ma se tudnám különbül megírni őket. Legföljebb másként – azt hiszem, ez természetes. Van, amit ma jobban tudok, mint régen, és van, amit csak másképp. Lehet olyan is, amit régebben tudtam, ma pedig talán már nem. Időnként előfordult velem, és most is előfordul nagy néha, hogy kicsit változtattam (változtatok) egy-egy korábbi versemen – ha az ember úgy érzi, itt vagy ott kézenfekvő egy jobb megoldás, nehéz ellenállni a javítás szándékának. De ha biztosan úgy érzem egy versről, hogy az kész, ahhoz már nem nyúlok többé. Ami kész, ami megvan, az már nem az enyém – leválik rólam, éli a maga életét.

– A Jég-öröm című vers kapcsán Averkamp azonos című, kivetített képe színesítette az irodalmi estet. Ezt követően Szalagyi Csilla a három, egymást tíz évenként követő Megtanulni élni című versek kapcsán kérdezte, mi késztette Önt arra, hogy háromszor is visszatérjen a költemény gondolati-szerkezeti vázához.

– Nem terveztem, hogy lesz egy ilyen sorozat – így alakult. 1989-ben (vagy inkább ’90 elején?) írtam az első Megtanulni élni című verset. Ez volt a rendszerváltás ideje: igazi nagy történelmi pillanat az életemben. Úgy éreztem, hogy erre valamiképp reagálnom kell versben is. Nem vártam isteni csodát, mégis tele voltam izgalommal, reménységgel. Aztán tíz év elteltével visszanézve a ’89-es kezdetre, nem tombolt bennem a lelkesedés. Újabb tíz év múltán pedig megint azt éreztem, nem hallgathatok: ez a harmadik vers, ez elég keserű. De hát mindig változnak a dolgok. Remélem, lesz még lehetőségem és okom vonzóbb képet mutatni ma-gunkról.

(Tamás Angéla)