Az epilepszia tünetei megszüntethetők
2015-02-28

Mi az epilepszia? Az agyszövetnek, az idegsejteknek és az általuk képzett hálózatnak a visszatérő, ismétlődő működési zavara. Az epilepszia nemcsak az embernél, hanem minden, idegrendszerrel rendelkező élőlénynél ismeretes. Még a házi kedvenceinket is kezeltetni kell, ha epilepszia tüneteit észleljük.

Nem gondolnánk, de az epilepszia az emberek hozzávetőlegesen egy-másfél százalékát érinti. Az epilepsziás rohamok általában egy-két percig tartanak és spontán megszűnnek. A megnyilvánulási tünet attól függ, hogy az agy melyik részén keletkezett a működési zavar, és hogy az agyi hálózaton keresztül merre terjed tovább. Tehát nemcsak a legismertebb, eszméletvesztéssel és rángatózással járó rosszullét az epilepszia tünete. A betegség megnyilvánulhat más, kevésbé feltűnő és fenyegető tünetekben is. Jelentkezhet például átmeneti, kevés mozgásos tünettel járó tudatzavar formájában is. A hivatalos epilepsziarendszerezés eléggé bonyolult, és csak szakembernek való, de a betegség alapvetően kétféle csoportra osztható. Van veleszületett forma. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ennek hátterében apró, az idegsejtek működésében zavarra vezető genetikai defektusok állnak. Az epilepsziák másik része a tüneti epilepszia. Ez életesemény, betegség kapcsán keletkezhet, mint például egy súlyos gyulladás vagy baleset során elszenvedett agysérülés, vagy idősebb kori stroke. Ezen agykárosodások következtében ugyanis egy kis heg alakul ki, ami működési zavar kiinduló forrása lehet. Fontos, hogy ha valaki hirtelen rosszul lesz és elesik, akkor az elsősegélynyújtás szabályait kell követni. Biztosítani kell, hogy a beteg ne sérüljön meg a rángatózás közben, ne harapja meg a nyelvét és a roham után még pár perccel is oda kell rá figyelni, mert a súlyos tünetek elmúltával több percig is tartó zavartság következhet, amikor a rosszullétes beteg felügyeletet igényel. A rosszullét múltával a beteget orvoshoz kell juttatni, ha a körülmények olyanok, mentőt kell hívni. Ha a visszatérő rosszullétek - amelyekről a betegek esetleg nem is tudnak - nem ilyen heves tünetekkel jelentkeznek, akkor az epilepsziás rohamot felvenni érdemes videóra. Az okostelefonok világában ez már nem probléma. Egy-egy ilyen rövidke felvétel ugyanis nagymértékben megkönnyíti a beteget utóbb kivizsgáló orvos munkáját. Azért is fontos, hogy kétséget kizáróan megállapítsuk a betegség fennállását, mert az epilepszia befolyásolja a páciens további életét, például a munkavégző képességet. A törvény szigorúan szabályozza azt is, hogy epilepsziás betegséggel milyen szabályok alapján engedélyezhető gépjármű vezetése. A betegség jól kezelhető és kezelendő is, mert a tünetek, rosszullétek ritkíthatók, sok esetben teljesen meg is szüntethetők.

Dr. ?bermann Péter

kerületi ideggyógyász

Kérdéseiket, hozzászólásukat, leveleiket várjuk a Városházi Híradó posta- és e-mail címére.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/02/11/az-epilepszia-vilagnapja/