Február hónap művészének választották Haraszti Gyula festő- és grafikusművészt
2015-02-08

Az alkotó 1944-ben született Budafokon. Mint önéletrajzában írja: ősei még Mária Terézia idején telepedtek le ezen a vidéken, kézműves, iparos családként. Nagyszülei kádár ás bognár kisiparosok voltak. Itt járt általános iskolába, a Kossuth Lajos Általános Iskola elvégzése után a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. A katonai szolgálat után sikerült felvételt nyernie a Képzőművészeti Főiskola alkalmazott grafika szakára, ahol 1974-ben szerzett középiskolai tanári, illetve művészdiplomát. A főiskolán többek között Kádár György, Tamási Zoltán, Cifka János, Végvári Lajos és Barcsay Jenő voltak a tanárai, mesterei. Már főiskolásként első helyezést ért el egy grafikai pályázaton. Tanári és művészi pályája első állomása a Pécsi Művészeti Szakközépiskola volt, ahol alkalmazott grafikát tanított. Első kiállítása is Pécsett volt, amelyet Rétfalvi Sándor szobrászművész nyitott meg. A tárlaton az akkoriban Pécsett élő Cseh Tamás adott elő a dalaiból. Ezt követően kiállításokkal mutatkozott be Szombathelyen és Nagykanizsán is. A családi körülményei úgy alakultak, hogy visszatért szülőhelyére, Budafokra. Régi iskolájában, a Kossuth iskolában kezdett el tanítani, majd a Budai Nagy Antal Gimnázium rajztanára lett. A rangosabb helyi kiállításokra rendszeresen meghívták, első önálló tárlatát azonban csak 1984-ben tarthatta meg a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Rendszeresen szerepelt ugyanakkor közös kiállításokon a Tétény-Promontor kulturális napokon.

A pedagógusi pályája 1985-ben megszakadt, mert nagyszabású restauráló, díszítő festő munkákat végzett Budapesten és Pécsett. 1990-ben tért vissza a tanári pályára, az Illatos úti Kézműves Szakmunkásképző Iskola pedagógusa lett, ahol azt a feladatot kapta, hogy indítsa el a szakközépiskolai művészeti rajzképzést.

Mint vallja, az évek során "mániája" lett a giccs elleni harc, ezért rendszeresen úgynevezett "giccskiállításokat" rendezett a tanulókkal. Ezen kívül rendszeresen vitte diákjait hazai és külföldi kiállításokra, eljutottak Európa legrangosabb múzeumaiba. Jelenleg nyugdíjas, Érden él és alkot. Képeit február 18-ig tekinthetik meg a Klauzál Ház Vén Emil Galériájában. (VH)