Nagyon közeleg a digitális átállás időpontja
?szre megszűnik a földfelszíni analóg tévéadás
2013-06-20

Az állam a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságon keresztül segítséget nyújt azoknak, akik nemengedhetik meg maguknak az átállással járó költségeket.

A hagyományos tető- vagy szobaantennával fogható három adó az esetek többségében nem tökéletes minőségben vehető: a kép sokszor zavaros, a hang pedig serceghet. Akik még mindig így tévéznek, azoknak idén mindenképpen váltaniuk kell:2013 őszéig megtörténik Magyarországon a digitális átállás a tévéműsorok sugárzásában. Nem érinti az átállás azokat, akik kábelszolgáltatótól, IPTV-n, illetve mikrohullámúvagy műholdas antennán kapják a műsorokat, ők a jövőben is ugyanúgy tudnak tévét nézni.

A váltás két ütemben történik meg 2013-ban: június 31-én és október 31-én. Első körben olyan nagyvárosok körzetében váltanak, mint például Budapest.

Az állam a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságon keresztül segítséget nyújt azoknak, akik nemengedhetik meg maguknak az átállással járó költségeket.

Rászorulónak számít, aki a Magyar ?llamkincstártól, az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól, a kerületi önkormányzattól vagy a fővárosi kormányhivatal kerületi hivatalától szociális ellátásban (rendszeres szociális segélyben, lakásfenntartási támogatásban, ápolási díjban, időskorúak járadékában, saját jogon nevelési ellátásban, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, saját jogon hadigondozott pénzellátásban, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban) részesül, valamint azok a 70. életévüket betöltött vagy betöltő személyek, akik számára a nyugellátás, a nyugdíjszerű szociális ellátás, egészségbiztosítási ellátás együttes összege nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét, 57 ezer Ft-ot.. Háztartásonként egy személy kaphat támogatást.

A jogosultak adatai a fenti hivataloknál megvannak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság már megkezdte az igények felmérését. A gyors és zökkenőmentes átállás érdekében március 11-től június 30-ig hatszáz munkatársa járja az országot. Egyenruhásan, fényképes igazolvánnyal keresik fel azokat, akik segítségre szorulhatnak a digitális átállásban. A rászorulók ingyenes dekódereket (set-top-boxokat) kaphatnak, amellyel régi tévéik is alkalmasak lesznek a digitális adás vételére. Az ingyenes dekódereken kívül a rászorulók kedvezményes kábeltévé-előfizetést is kérhetnek, amelyben a közszolgálati csatornákon kívül más adók is találhatóak. Ebben az esetben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy pályázaton kiválasztott szolgáltatón keresztül, alacsony havidíjjal szolgáltat adást a kérelmezőknek.

Forrás: KSH-tájékoztató/budafokteteny.hu